Mindenkinek vannak problémái, egy nap sem tökéletes, egy élet sem gondtalan, egyetlen ember sem hibátlan. Engem nem kell szeretned, vélhetsz rólam bármit.. ha ennyire unalmas az életed, hát foglalkozz az enyémmel nyugodtan, ahogy gondolod! Ám ha a kudarcaimra pályázol, ha a bukásomat várod, akkor ki kell ábrándítsalak. Bennem feleannyi kárörvendés sincs, mint benned; engem nem boldogít más szomorúsága.. és épp ezek miatt vagyok Nálad százszor erősebb és különb! ;)

Néha fáj, néha repít. Néha kiöli belőled az életet, néha mindenbe reményt lehel. Egyszer feldob, másszor tompán csapódsz tőle a legnagyobb mélységekbe úgy, hogy még csak kapaszkodót sem hagy. Néha ébren álmodsz tőle, máskor rémálommá változtatja minden napodat. Karmol, ölel, éget, simogat, kínoz majd újraéleszt. Kicsit belehalsz folyton.. de ne add fel. A legszörnyűbb percek után jönnek mindig a legnagyszerűbb újrakezdések, a legszebb varázslatok.

’ Nem értelek, és már belefáradtam abba, hogy folyton erre gondolok. Épp ezért engedlek el, azzal a szürke, semmilyen érzéssel, hogy valamikor a szívem közepén voltál, most pedig ott kuporogsz a legszélén, és már csak kapaszkodni sincs kedved.. ‘

’ Nem tudsz koncentrálni, igaz? Ismerős érzés. Rögtön ugrasz, ha csöng a telefonod. Naponta több százszor megnézed az email-jeidet, és legszívesebben minden beszélgetésben valahogy ráterelnéd a szót - de amikor kérdik, mit szeretsz benne annyira, képtelen vagy elmagyarázni. Szerelmes dalokat írnál, és csak neki énekelnéd, pedig megszólalni sem mersz a közelében. Ilyen az, mikor beleszeretsz valakibe, egyszerűen és tisztán. ’ 

Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. de akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el annyira a kedvem, csupán kicsit zavaró. Aztán rájöttem mi is hiányzik: az Ő szeretete. Egy mosoly, egy ölelés, csak nekem - Tőle. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis lökött világomat. Tudom, nevetségesen álmodozó vagyok és olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek. De ha Ő nem is, legalább ez az álom, ez a vágyakozás az enyém!

Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, vagy hogy mennyi idő telt el - szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé nincs már rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, és az életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos… Mert este, mikor lefekszel, s a párnádra hajtod a fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi!

’ Talán fel sem tűnik, de tény, hogy egész életünkben, minden egyes nap kutatunk valaki után. Mindannyian keresünk valakit, egy különleges személyt, aki megadhatja mindazt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot - és néha, ha a végzet kegyes hozzánk, megtaláljuk azt az embert, aki képes mindhármat nyújtani. Ha pedig nem találjuk, akkor csak a remény marad, hogy egy nap ő talál majd meg minket ‘ 

’ .. mert lehetnék vadmacska, vadászhatnék fiúkra - de inkább maradok a kiscica módnál, s dorombolok a karjaidban ’ :)

’ Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre kelt. De hogy örökre vele maradj? Áh! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb oldalára, aztán eltűnnek. ‘

’ Szeretek csak úgy ülni az utcán, egyedül, csöndben és figyelni az embereket. Nézni, ahogy együtt vannak, ahogy vicceket mesélnek egymásnak. És aztán nevetnek. Ilyenkor én is elmosolyodom. Nézni, ahogy két ember veszekszik egymással. Érzem, amit ők éreznek. Aztán kibékülnek. Megölelik, megcsókolják egymást. A mosoly megint ott van az arcomon. Szeretem nézni az embereket. Látni, ahogy egymásra néznek, ahogy megérintik egymást, ahogy a szeretetüket fejezik ki egymás iránt. Aztán rájövök, hogy azért szeretem nézni az embereket, mert ezek a dolgok mostanában nem igazán történnek meg velem. De már átéltem ezeket az érzéseket, és jól esik nézni őket. Mert ilyenkor velem is megtörténik belül mindaz, ami ennél a két embernél. Ebből töltődök fel… ez ad erőt, hogy csináljam tovább, amit elkezdtem. Amíg látok ilyen embereket, addig lesz erőm folytatni - keresni egy olyan embert, akivel ezeket a dolgokat újra átélhetem. Talán akkor majd én adok erőt egy olyan embernek, amilyen én most vagyok. ‘

Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes.  Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind ott tanultam meg - íme: Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Rakj rendet magad után! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Ne vedd el a másét! Ossz meg mindent másokkal! Evés előtt moss kezet! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát! :)

Vakon megbízom benned - és magamat ismerve ez elég nagy szó. Amikor mellettem vagy, és fogod a kezem, a félelem szó rögtön értelmét veszti.  Veled bármikor, bárhová elmennék, egyetlen szó nélkül. Te őrültségnek hívod ezt… én szerelemnek. :)

Kicsi gyerekként soha nem értettem, mi a jó az óriáskerekekben. Lassúak és magasra mennek, ennyi. Egy kör után eluntam, elég volt belőle. Sokkal jobban érdekeltek a hullámvasutak, az óriás csúszdák és a többi izgalmas dolog. De azt hiszem, most már talán értem: az óriáskerekek arra valók, hogy szép lassan átússzunk az égen azzal, akit szeretünk :)

Azokon a napokon, amikor éppen csak összefutottunk, mindig erősebb voltam, mint a többi átlagos napon. Azokon a napokon, amikor rám mosolyogtál, úgy éreztem nincs lehetetlen. Azokon a napokon, amikor beszélgettünk is, táncoltam a tükör előtt, énekeltem a zuhany alatt, nevettem a testvérem faviccein, és ezerszer meghallgattam a dalt, amit te mutattál. Azokon a napokon amikor hozzám értél, bolondot csináltam magamból ismeretlenek előtt, elmondtam az embereknek mennyire szeretem őket, és nevettem míg a könnyem ki csordult. Azokon a napokon.. csak miattad: tényleg önmagam voltam.

Tudod, én a világ összes pénzéért sem cserélném el az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs bennem semmi de semmi különös. Miért? Mert én legalább önmagam vagyok, és ez több annál, mint amit néhányan elmondhatnak magukról! ;)