’ Csak sóhajtok és hagylak menni. Menj már, indulj! Hagyj egyedül te is, sétálj ki az életemből és zárd rám az ajtót. Zárd rám, hogy senkit ne tudjak beengedni. Nem érdemled meg a  könnyeim, most mégis patakokban folyik érted – s én nem is próbálom irányítani, csak hagyom, hogy tegye a dolgát. Ne láss így, ne nézd, mennyire fáj! Csak menj, kérlek, menj már.. ‘