angol idézetek #1 - becks
site info

szerkesztő: becks
nyitás: 2oo6-o2-16
zárás: 2o13-o1-o4

 

follow me on twitter

 

ennyien jártatok itt
Indulás: 2006-02-16
 

 

log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hardest goodbye

sziasztok!

már egy ideje meg van nyitva előttem ez a kis ablak, de nem nagyon tudom mit írjak, vagyis inkább hogy hogyan kezdjek neki. 

már egy ideje ért bennem ez a gondolat, de csak nemrég határoztam el magam teljesen: befejezem az oldalt. magyarázkodhatnék, találhatnék kifogásokat (nincs időm, nem érek rá, majd megcsinálom) de nem teszem, mert magammal és Veletek szemben sem lenne értelme ennek. szerintem már Ti is észrevehettétek egy ideje, hogy nem frissítgettem olyan sokszor és olyan sokat, mint régebben: egyszerűen csak elfáradtam, és sokkal inkább már kötelességnek éreztem hogy folyamatosan frissítsek, mintsem hobbinak - pedig ez az egész oldal a hobbimként indult és sosem gondoltam volna hogy ilyen sokan látogatjátok majd ezt az honlapot és ennyien kíváncsiak lesztek arra, amit csinálok (már kétmillióan voltatok itt, ezt még leírni is hihetetlen!)

tisztán emlékszem arra a napra, amikor elindítottam ezt a kis gportal-os oldalt: hideg, februári délután volt, én a gép előtt ültem és msn-eztem a barátnőimmel (:D) amikor is regisztráltam és elkezdtem felfedezni a szerkesztgetést, hogy mit és hogyan tudok alakítgatni. ez 2006-ban volt, azóta pedig eltelt majdnem hónapra pontosan 7 év (!), egyetemre járok, és akárhogy is próbálkoztam, már nem ugyanolyan érzés fordítgatni és idézeteket gyűjteni, mint akkor volt. 

remélem megértitek, miért döntöttem így, és senkiben nem kelt ez rossz érzéseket. természetesen semmit sem törlök, minden továbbra is elérhető marad! :) 

hogy ne távozzak üres kézzel, íme néhány oldal, amiket tiszta szívből ajánlok Nektek, ha igényes és szép dolgokra vágytok:

- weheartit.com - a legszebb képek lelőhelye, csak ajánlani tudom 

- tumblr.com - mert bár az idézetes oldalam feltörték, még mindig szeretem, rengeteg inspirációt ad (engem itt találtok)

http://nilla-literature.blogspot.hu - csak nemrég találtam rá, de bátran mondhatom hogy az egyik legigényesebb idézetes oldal manapság

köszönöm, hogy ezt elolvastátok, és még egyszer köszönöm azt is, hogy látogattatok, véleményeztetek - ezzel nagyon sokat segítetettek ezalatt a sok év alatt! :) 

legyetek jók,
becks

 

27 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.01.06. 11:51
Betti

Szia! Sokat segített nekem az oldal mindenben imádtam/imádom az idézeteidet. A Te oldalad a kedvencem mindig megnéztem, hogy van-e friss. Nagyon köszönöm, és sok szerencsét kívánok a továbbiakban Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

Idézet
2013.01.06. 00:21
B

ez az oldal volt az amire mindennap feljártam, imádom es imadni is fogom :) \\\"\\\"

Idézet
2013.01.05. 21:18
Lori

Én csak boldog vagyok, hogy 6 évig olvashattalak :) Köszönöm, mást nem tudok mondani.

Sok szerencsét az életedhez, kívánom hogy légy boldog és teljes!

Idézet
2013.01.05. 15:40
Nóri

Szius Becks! :-)

Csatlakozom a többiekhez, én is nagyon sajnálom az oldalt, és biztos vagyok benne, hogy még  nagyon sokan, velünk együtt, ezért megérdemled, hogy írjunk ide, és megköszönjük neked a sok munkát, amit az oldalba fektettél! :-)
Úgy igazán te voltál az az ember, aki kedvet csinált nekem egy ilyen oldal szerkesztéséhez, és kedvet adtál idézeteket olvasgatni, sőt, még írni is! Nagyon felnézek Rád. :-)

És mint a többiek, én is nagyon-nagyon sok sikert kívánok az egyetemhez, és az Élethez. :-)

Köszönöm mégegyszer
Üdv, Nóri :-)

 

Idézet
2013.01.05. 14:07
Rebii.

szia Becks :) én is nagyon sajnálom,hogy abba hagytad az oldalt :) . 4 éve folyamatosan néztem az odlaladat,olvasgattam és csak jót mondhatok. nagyon sok munkád lehetett ebbe benne,sőt  rengeteg,és ezért csak dicsérni tudlak. :) nagyon remélem azért,hogy néha hiányozni fog neked ez az oldal, és mikor időd lesz hozol egy kevés frisset♥ vagy legalább beköszönsz :)

jó munkát neked, és sok sikert az egyetemhez!

minden jót kivánok neked.

üdv: Rebíí. :)

Idézet
2013.01.04. 23:04
Suzi

Szia Becks ! :)

Nagyon sajnálom,hogy abba hagyod az oldal szerkeztését ! :( 
De nagyon köszönöm,hogy eddig csináltad ! Nagyon imádtam az oldalt, és még most is imádom ! Ugyan úgy heti rendszereséggel,fel fogok nézni, és olvasom majd a régebbi idézeteket ! 
Kívánok sok sikert a további életedhez, még egyszer nagyon köszönöm !! :))) 

Üdv,Suzi

Idézet
2013.01.04. 19:48
Timóca

Kedves Becks!

 

Elsősorban köszönöm!

 

Én úgy 5 éve vagyok rendszeres látogatód. Sose írtam, mert nem tartottam fontosnak. Emlékszem mikor megtaláltam az oldalad óráig előtte ültem előtte és olvasgattam azóta heti rendszerességgel, mindig találtam ami hangulatomhoz illet vagy ami élethelyzetemhez...
Nagyonszerű munkát végeztél.

 

Üdv: Timóca

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
angol - szerelem
 
angol - barátság
 
angol - élet
 
angol - bánat
 
angol - csalódás
 
angol - vegyes
 
magyar idézetek
 
egyéb
 
news/comment
 
chat
 

Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~