boldog karácsonyt kívánok mindannyiótoknak :) <3

A közhiedelemnek ellent mondva ki merem jelenteni, hogy nem lehet rosszkor, rossz helyen lenni. Szerintem az ember mindig ott van, ahol dolga van és mindig azokkal, akikkel dolga van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az élet.. és ennél sem szebb, sem jobb, sem izgalmasabb nem történhetne velünk!

'.. és jön majd egy nap, minek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit – ám a napkelte és a napnyugta között történik valami és este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem valami más is.. valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, láthasd a szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni, hogy szebbé tehesd az életét. Így lesz majd, hogy a reggel többé már nem nyűg, a reggel többé már nem kötelesség: a reggel már Ő. Mindenki számára létezik ilyen reggel.' :)

Vajon észrevesszük-e, hogy a másik megváltozott? Hogy már semmi sem olyan, mint régen volt? Az egyik legnagyobb kihívás: jelen lenni a pillanatban, odafigyelni a másikra, nem elvarázsolódni és tudni, hogy mikor nincs már helyed mellette. Talán ezt rontják el a legtöbben: ragaszkodnak valakihez, aki már rég nem az a személy, akibe beleszerettek.

' Íme egy lista azokról, amiket nem tanítanak az iskolában: nem tanítják meg, hogy hogyan kell szeretni valakit, vagy hogy hogyan legyél híres, hogyan legyél gazdag.. Nem tanítanak meg arra, hogyan sétálj el valakitől, aki csak kihasznál és nem tanítanak meg arra se, mit mondj egy haldoklónak. Néha úgy érzem, az iskolában nem tanítanak semmi igazán fontosat. ' (Neil Gaiman)

Gondoltál már arra valaha, hogy talán van valaki a világon, aki rád gondol, amikor nem tud elaludni? Vagy mosolyog már csak a neved hallatán is? Mi van, ha van egy ilyen ember, akinek Te jelentesz mindent - de közben Te még csak észre sem veszed?

Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted.. hogy Téged szeret, Téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, maga mögött hagyta, ahogyan azt Te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat és megtanulunk a pillanatban élni, azzal foglalkozni - nem pedig azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, amit szebbé tudsz tenni, az itt és most van!

Gyenge vagyok töriből, de arra emlékszem, amikor először láttalak. Nem vagyok kémiazseni, de azt még én is tudom, mi játszódik le bennem ha mosolyogsz. Rossz vagyok földrajzból, de el tudom mondani, hogy itt élsz bennem. Nem vagyok se nagy író, se költő, de azt talán ki tudom fejezni, mennyire imádlak :)

.. és igen, lesz, hogy elbuksz majd egy matekdogát; olyan fiúk miatt sírsz majd, akinek a nevére pár év múlva már nem is fogsz emlékezni; lesz, hogy túl sokat iszol majd és olyan dolgokat mondasz, amiket másnap reggel már megbánsz; kibeszéled majd a barátaidat és ők is ugyanezt teszik veled; a véleményed az emberekről változni fog, amint jobban megismered majd őket; lesz olyan kötelező, amit szívesen olvasol el; lesz, hogy teli torokból énekelsz otthon mikor senki sem hall; arról álmodsz majd, hogy új városba költözz és mikor ez megtörténik, rögtön hiányolni kezded majd az otthonod; egy nap majd rájössz, mit is jelentenek valójában a kimondott szavak - és soha, de soha nem adod fel a boldogság keresését. Ma vagy fiatal, itt és most, nem pedig holnap! Ezt minden reggel mondogasd magadnak, nehogy elszalaszd azokat a dolgokat, amik igazából számítanak.

Elhagyott? Nem szeret már? A legjobb bosszú erre az, ha tovább lépsz és túl jutsz a dolgon. SOSE add meg a másiknak azt az örömöt, hogy lássa, mennyire szenvedsz miatta!

'.. és minden reggel keressük az okot arra, hogy kimásszunk az ágyból: valaki azért ébred fel, hogy megcsókoljon valakit; van akinek az első vágya reggel egy bögre kávé - de van, akinek nem ilyen egyszerűek a reggelek. Akiknek nincs vonat, amit el kellene érniük, vagy nincs valakijük, akiknek a kezét megfoghatnák. Nincs semmi, amiért érdemes lenne belekezdeni egy újabb napba. '

Mikor azt mondom, "nem akarok beszélni róla", akkor igazából nagyon is nyomja a lelkem a dolog de nem találom a megfelelő szavakat. Mikor nagyon csendes vagyok, az azért van mert túl sok mondanivalóm lenne és mindent egyszerre akarok rád zúdítani és nem tudom hol is kezdjem. Ha 5 perce nem vagy mellettem már hiányzol, ugyanakkor valahogy azt is szeretem ha külön vagyunk és mindketten a saját utunkat járjuk. Szeretem, hogy sok olyan dolgot kedvelsz Te is, amit én is, de imádom benned azt is, hogy ennyire különbözünk.. Tele van a fejem ilyen gondolatokkal, emlékekkel Rólad, félelemmel és törődéssel és azzal, hogy vajon milyen lesz a jövőnk.. lesz-e jövőnk?

Mindketten boldogok voltunk, mert együtt voltunk. A különbség közöttünk csak annyi, hogy Te mindig csak a boldogságra vágytál - én pedig csak rád. Neked csak addig voltam jó, arra a pár röpke órára, míg boldog voltál mellettem, de nekem Te akkor is kellettél, mikor már csak könnyeket okoztál.

Egész életedet labirintusba zárva töltöd, azon töprengsz, hogyan szabadulsz ki egy nap, és milyen nagyszerű érzés lesz. Elképzeled a jövődet - de soha nem valósul meg. Csak arra használod a jövőt, hogy segítségével elmenekülhess a jelenből.

Nem szeretem az emlékeket, mert könnyen vezetnek könnyekhez, s mindig ha rá gondolok megszegem a saját magamnak tett ígéretem. Ez egy harc, egy folyamatos küzdelem a felejtés és az emlékeim között.

'Több vagy, mint a hibák, amiket a múltban elkövettél; több vagy, mint a rossz döntések, amiket anno hoztál és sokkal több vagy, mint a problémák, amiket magadnak kreálsz!'

.. ez a baj ma a világgal: senki sem mondja ki, hogy valójában mit érez, inkább magunkban tartjuk. Szomorúak vagyunk, de nem sírunk; vidámak vagyunk, de nem táncolunk és nevetünk, sőt sokszor még csak el sem mosolyodunk. Mérgesek vagyunk, de nem üvöltünk; szeretünk valakit, de nem ölelünk. Miért? Mert valójában mind szégyenkezünk az érzéseink miatt és ez a baj ma a világgal ..

Mindig mindannyian várunk valamire - hogy hétvége legyen, hogy végre kijárjuk az iskolát, hogy nyár legyen újra vagy hogy betöltsük a 18-at. Mindig csak várunk, s ebben az a szomorú, hogy közben elfelejtjük, mekkora ajándék is a perc, a pillanat.. Le lehet élni úgy egy életet, hogy mindig csak várunk valamire, azonban egyszer csak lesz egy utolsó napunk - s akkor mit fogunk csinálni? Várunk majd egy olyan holnapra, ami sosem jön el?

’ .. és sok mindent végigcsinált már életében - csakhogy kivétel nélkül jelentéktelen, sőt sokszor értelmetlen dolgokat: olyan veszekedéseket, amelyeket egy egyszerű bocsánatkéréssel megoldhatott volna; vagy például kibírta, hogy ne hívja fel a pasit, akibe szerelmes volt, csak mert azt gondolta, hogy úgysem lesz belőle semmi. Mindig önmagának akarta bizonyítani, hogy erős és érzéketlen, holott a valóságban nagyon is gyenge és törékeny volt. De ezt nem akarta, vagy inkább nem merte magának beismerni. ‘

’ Felnőttem.. de mit is jelent ez valójában? Nem attól leszek felnőtt, hogy el tudom készíteni a vacsorámat, aztán meg elmosogatok magam után. Nem is attól, hogy átadom a helyem a buszon, vagy mert bocsánatot kérek és mindig előre köszönök jó hangosan. Nem leszek attól felnőtt, hogy úgy öltözködöm és sminkelem magam, vagy hogy sörözök és elszívok egy cigit. És attól sem, hogy fel tudok adni egy csekket a postán, vagy hogy magamtól, kérés nélkül kiviszem a szemetet. Rájöttem, hogy annak, hogy valaki felnőhessen, feltételei vannak. Találnia kell valakit, akit jobban szeret saját magánál, és el is kell veszítenie Őt. A kor csak egy szám, ahhoz nincs kötve semmi - és legtöbbször, mikor valaki úgy dönt, hogy ő bizony örökké gyerek marad, azt csak azért teszi, mert egyszer régen valaki olyan csúnyán összetörte a szívét, hogy azt többször már nem élné túl. És ez így van rendjén: mindenki szívének össze kell törnie ahhoz, hogy felnőhessen. ‘