’ Csak sóhajtok és hagylak menni. Menj már, indulj! Hagyj egyedül te is, sétálj ki az életemből és zárd rám az ajtót. Zárd rám, hogy senkit ne tudjak beengedni. Nem érdemled meg a  könnyeim, most mégis patakokban folyik érted – s én nem is próbálom irányítani, csak hagyom, hogy tegye a dolgát. Ne láss így, ne nézd, mennyire fáj! Csak menj, kérlek, menj már.. ‘

A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni! Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember!

Igazság szerint van egy nagy hibám: folyamatosan másokhoz hasonlítom magam. Tudom, butaság, hisz mindig lesz olyan, aki nálam csinosabb, okosabb, akinek szebb a mosolya mint az enyém, vagy akinek jobb cuccai vannak.. másokkal szemben én mindig csak a második helyre sorolom magam. Nem látom tisztán, mire vagyok képes. Bár sosem teszek fogadalmat, de az idei tervem ez lesz: megtanulni becsülni saját magam, és értékelni azt, amim van!

’ ..és mikor már azt gondolod, hogy tényleg nem jöhet semmi, hiszen túl vagy rajta, nem jelent már számodra semmit, nincs olyan dolog, ami rá emlékeztetne, akkor hirtelen beugrik egy pillanatkép, esetleg a füledben csend egy zene, vagy megbabonáz egy illat s hirtelen leomlik minden fal, amit hosszú idő alatt magad köré építettél. ‘

Ha van valami amit megbánhatsz életed során, az az, ha nem használsz ki minden percet arra, hogy boldog légy.. az már teljesen lényegtelen, hogy mitől. Lehetsz attól, hogy rájössz arra, hogy te is tetszel annak a helyes srácnak; vagy attól hogy valóra válik egy álmod; hogy táncolsz az esőben; hogy érzed, csak a tiéd az a pillanat; érzed, hogy szeretnek.. mert a boldogságnak rengeteg árnyalata van. Nem mindenki tudja először, hogy neki mi az, de ha te már rájöttél soha ne hagyd elveszni!

’ Ledobtam magam az ágyra. Fáradt voltam, de tudtam, hogy nem fogok tudni elaludni. Túlságosan zsongott a fejem. Úgy zsizsegtek benne a gondolatok, mint egy eltévedt, zajos méhraj.. időnként még csíptek is. Sőt, nem is méhek voltak, hanem darazsak - mert a méhek csípnek egyet, aztán meghalnak; de engem ugyanazok a gondolatok szurkáltak újra meg újra. ‘

’Megtehettem volna’ – mondogatjuk folyton, de az az igazság, hogy soha nem fogjuk föl igazán ennek a mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, egészen addig, mígnem a sors keze -teljesen váratlanul- meg nem ragad egy ilyen pillanatot, s ezzel megváltoztatja az egész életünket.

Félelmetes, hogy olyan világban élünk, ahol az embereket számokban mérik; csak az számít hogy ki hány centi magas, hány kiló, hány éves.. holott a szépség egyáltalán nem azon múlik, hogy milyen méretű farmert hordasz. A fontosabb dolgokat kellene inkább mérnünk: azt, hogy mennyi akaraterő, kitartás, bátorság van valakiben.. és hogy ennek az illetőnek milyen a lelke, és mekkora a szíve!

Van egy mondat, ami még a ‘már nem szeretlek’-nél is sokkal fájóbb tud lenni: a ‘nem bízom benned’. Az elsőnek valaki máshoz van köze, s mint tudjuk, a szív döntéseit nem lehet megkérdőjelezni. A másodiknak viszont kizárólag Te vagy az oka.. ráadásul ilyenkor nem csak Neki okozol csalódást, hanem ezzel együtt magadnak is

Néha olyan jól esik sírni egy kicsit.. behúzni a függönyt, ráülni az ágyra, felvenni a fejhallgatót, kikapcsolni a külvilágot, zenét hallgatni, közbe nézni ki az ablakon és sírni. Hol a szerelem, hol a csalódottság, hol a kudarc, hol a magány, hol egyszerűen csak az élet miatt. Nem zokogni, csak könnyezni. Kiereszteni magadból azt amit érzel, tisztázni a dolgokat. Kibékülni azzal, aki (és ami) benned van. Majd letörölni a könnyeid, megnyugodni s tudni, hogy soha nincsen soha!

A sors szánt szándékkal nem adja nekünk azt az embert, akit annyira akarunk. Helyette megajándékoz minket másokkal; kapunk cserébe valakit, aki folyton megment, valakit, aki minden titkunk őrzője, valakit, aki tiszta szívből, fenntartások nélkül szeret minket - mert lehet, hogy akire titkon annyira vágyunk, csak elhagyna, bántana, és szenvedést okozna.

’ Olyan lány vagyok, aki folyton szanaszét hagyja a dolgait. Örökké elveszítem például a hullámcsatjaim. A kulcsom. A fülbevalóm párját. Néha úgy érzem a fejemet is.. de ez még csak a kezdet. Folyton azon kapom magam, hogy elvesztegetem az időm - nem csak perceket, de napokat, heteket, hónapokat.. bár még ezt az érzést is tudom kezelni valahogy. De a tudat, hogy egyszer Téged is elveszíthetlek.. tudod, szokták mondani, hogy néhány érzés igazi ‘csendes gyilkos’: lassan kínoz, szinte megfojt.. na ez pont ilyen. Ez egy olyan érzés, amivel egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni. ‘

’ - Mondd, miért olyanhoz vonzódom, akiről tudom, hogy nem jó?

- Erre éppenséggel tudom a választ. Mert reméled, hogy tévedsz; mindig, amikor olyat csinál, ami nem jó, egyszerűen nem veszel róla tudomást - és minden alkalommal, amikor meglep és jó hozzád, akkor meggyőzöd magad arról, hogy tévedsz, amikor azt gondolod, hogy nem hozzád való. ‘ 

’ Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem azért küldettek hozzánk, hogy végig velünk maradjanak - sokkal inkább azért, hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat, örökre. Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk és nem tehetünk semmit. Óriási bennünk a veszteség.. pedig igazából kaptunk valamit. ‘

’ .. s azon töprengsz napról-napra, hogy miért nem beszélünk már. Hidd el nekem, én igazán szeretnék.. de azokat a dolgokat, amiket hallani akarsz tőlem, már nem mondhatom ki. A szívem nem engedi. ‘

’ Bal lábbal keltél reggel? Morcosan, rosszkedvűen indulsz neki a napnak? Úgy érzed, bár fel se ébredtél volna, hisz úgysem sikerül semmi? Állj meg egy percre, tedd a szívedre a kezed. Érzed? Nem ok nélkül dobog ott benned. Ezt soha ne felejtsd el! ‘

Mire figyeltél ma jobban, a frizurádra, vagy a szívedre? És mit figyeltél meg másokon: a menő kabátjukat, a plusz hat kilójukat, vagy a bennük rejlő lehetőségeket, és a szárnyakat a hátukon? A boldogság nem azon múlik, hogy krumplifőzeléket, vagy kaviárt eszel-e vacsorára. Nem is azon, hogy lesz-e új telefonod a következő hónapban, vagy sem. Nem attól függ, hogy a Starbucksban, vagy a sarki kisboltban veszed-e a kávédat, és hidd el, nem is attól, hogy titkárnő, vagy nagykutya vagy. A boldogság azon múlik, hogy adott pillanatban magadra gondolsz-e, vagy másokra. Felejtsd el, hogy mit vársz a sorstól, és arra figyelj, mit adhatsz bele mások sorsába! A kemény munka után pedig arra eszmélsz majd, hogy megvan mindened, amire vágytál: a legértékesebb dolgok csendben bekúsztak az életedbe. Rohanj a céljaid elől, loholj a világ közös céljai felé, és meglátod, a sajátod üldözőbe vesz majd. A boldogságot nem lehet hajszolni – megszelídíteni viszont igen. És ha már tudja, hogy biztosan nem futsz utána többé, a nyomodba szegődik, és veled marad örökké. :)

’ Az emberek azért születtek, hogy szeressék őket. A tárgyak azért vannak, hogy használjuk őket. Pont emiatt olyan elkeserítő hely néha ez a világ.. mert tárgyakat szeretünk, és embereket használunk. ‘

'Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre. Megtanított, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, döntsek jól! Az élet azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza.’
Nálam ez valahogy másképp alakult. Engem az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy felismerem majd, mikor kell harcolni, s félreállni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. És remélni azt, hogy a sebek idővel tényleg begyógyulnak!

Mondok valamit, amit amúgy is tudsz: a világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen hely. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. Ha hagyod magad, térdre kényszerít és soha nem enged talpra állni. De ha tudod, hogy mit akarsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat. Sosem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni! Bírni kell a pofont, és mindig muszáj menni tovább, csak így lehet győzni. Ne mutogass másra. Ne mondd, hogy nem Te vagy a hibás, hanem ő, vagy ő, vagy akárki, ez gyáva duma! És Te nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál!